A Kezdetek

Mungojerrie ide-oda kóválygott és nem tudta hova tenni magát. Már egy rakás helyen járt, de sehol sem fogadták be. Feje zakatolt a legutolsó veréstől, amit kapott. Zúgó fejjel járta London utcáit és egyre jobban érezte, hogy eltévedt, fáradt tappancsai azonban vitték tovább. Macskaagyában csak azt nem tudta felfogni, miért tagadják őt ki mindenhonnan. Betévedt egy kis sikátorba.

Körülnézett. A Főmacska éppen gyűlést tartott a "macskanéppel". Azt hitte, a veréstől lát csillagokat meg miegymást, de tévedett. Fáradtan lezuttyant egy roncs-autó mellé hatalmas nyögéseket hallatva. Eredeti célja az volt, hogy ne vegyék észre, ő pedig végig tudja hallgatni a beszédet, de eltérve tervétől, sikerült hatalmas zenebonával leülnie. Minden cinyó odanézett.

A Főmacska mosolyogva odaintette. Mungojerrie újból föltápászkodott, még hangosabban, mint az előbb és odabotorkált.

-Hát te? Ki vagy?- kérdezte a Főmacsek, aki mindig mosolygott.

-Mungojerrie- felelte félve és minél kisebbnek akart látszani, ami nem sikerült neki, mert egy szépen megtermett kandúrmacska volt. Bundája narancssárga, fekete, fehér csíkos, fülei bojtosak, kackiás farkán dús szőrzet. Zöldessárga szemén meglátszottak az eddigi bántalmak. Függőleges pupillája folyamatosan hízott-fogyott, ami azt a látszatot keltette, mintha lüktetne. Ha nem lett volna sáros, minden kétség nélkül rámondhatták volna, hogy szép példány.

-Gyere közénk. Az én nevem Munkustrap- folytatta a szürke cirmos Főkandúrcinyó- maradj közöttünk. Eddig hol jártál? Ahogy látom, megvertek. Nem baj. Itt barátok közt vagy.

-Köszönöm- mondta nagy boldogan és újból lezuttyant, ezúttal egy lánycic mellé, aki hajszálpontosan úgy nézett ki, mint ő, azzal a különbéggel, hogy kicsit több volt benne a fehér és hatalmas smaragdzöld szemeiben nyoma sem volt egy csöppnyi sárga árnyalatnak sem. Munkustrap folytatta a beszédet. A lánycicus odahajolt Mungo füléhez és beszélgetni kezdett vele, persze csak suttogva, nehogy észrevegyék.

-Rumpelteazer vagyok. A barátaimnak csak Cic. Szóval te vagy a híííres Mungojerrie- mondta alulról felfelé nézve Mungo-ra, akit rögtön elbűvölt a cinyó pimaszsága.-Sokat hallottam rólad, hogy innen-onnan kivertek meg minden. Mutasd a hátad!- majd kieresztett karmaival gondosan kifésülgette a viharvert bundából a sarat. Ahogy "Cic" tapogatta Mungo hátát, megérezte rajta, hogy kicsit remeg. "Biztos fázik", gondolta magában és odadörgölődzött. Mungo buksijában egymás sarkát taposták a gondolatok eközben. "Jó lesz nekem itt?", kérdezgette magától, amire mindig egy egyértelmű "igen" volt a válasz. Hisz minden kritérium nélkül befogadták! Még annyit se kérdeztek tőle, hogy fapapucs. Ez kétségkívül egy angyali társaság. Eddig mindig... "Eh, inkább ne gondolkozz!", mondta a belső hangja, amire mindig hallgatott. Így töprengett, mikor Rumpelteazer hozzábújt. Teljesen zavarba jött. Ilyenkor mit kell csinálni??! Zavarában dorombolni kezdett, amit Rumpel jó néven vett. Felragyogtatta szemeit Mungo-ra és ott maradt hozzábújva. A viharvert cila életében először érezte, hogy tényleg jó helyen van.

-Szóval egy hónap múlva, éjszaka érkezik majd Old Deutoronomy. Addig mindenki készüljön!- összegezte a beszédét Munkustrap- Mindenki elmehet. Mungojerrie, veled még szeretnék beszélni.

Mungo újból egész testében remegni kezdett, ahogy ezt meghallotta. Kobakjában megint rohangálni kezdtek a gondolatok. Ezenközben Rumpel egy tapodtat sem volt hajlandó mozdulni mellőle, még legjobb barátnője, Etcetera hívására sem. Mungo díjazta a lány ragaszkodását, de még most sem mert hozzászólni. Csak némán bámult rá és azon tűnődött, vajon hogyan tudja ez a kis pimasz fruska ennyire kikerekíteni a szemét. Rumpel idegesen hablatyolt hozzá és szentül hitte, hogy Mungo figyel rá. Aztán csak vette az adást.

-Figyelsz te rám???- kérdezte kissé feldúltan és mérgesen szemlélte a tűnődő szempárt.

-Igen, igen, persze... Csak... Gondolkoztam- vallotta be Mungo és valahol egy kis szégyenérzetet érzett.

-Ne gondolkozz. Nem tesz jót. Én is folyamatosan gondolkoztam és nekem se tett jót. Látod, hová jutottam?!- kérdezte szemtelenül és színpadiasan a szívére tette a mancsát. Bajusza alatt gyanúsan vigyorgott. Munkustrap eközben odaérkezett hozzájuk.

-Na, látom, máris rádszállt London legnagyobb komédiása- mondta rosszallóan, amit Mungo most látott tőle először.

-Jaj már, Főnök, hagyjáááál!- kezdte rá Rumpel a szokásos mímeskedést. Munkus felborzolta a szőrt a kölyökleány feje tetején, majd (újból) mosolyogva elküldte a többiekhez játszani.

-De hallani akarom, mit beszélteeeeek! Lécciiiiii!!!

-Na, eridjél innen- taszajtotta el kedvesen Munkus, mire a lány sértődötten odébb vonult. Azért olyan messze nem ment, hogy ne hallja őket.

-Szóval, kedves Mungojerrie... Mi szél hozott erre?

-Hát... az északi passzátszél...- Munkus erre csak nevetéssel válaszolt. Azért szembetűnt neki (kinek nem?), hogy Mungo még mindig a pimasz fruska után bámul, aki nekik háttal ült, nehogy észrevegyék, hogy figyeli őket.

-Tetszik?- Munkus rátapintott a lényegre.

-Igen, nagyon szép- lehelte Mungo, aztán, mikor rájött, hogy mit is mondott tulajdonképpen, elkapta a fejét és rábámult Munkusra. Idegesen szemlélte a tökéletesen atyáskodó stílusú, acélkék szempárt.

-Ne aggódj, először én is így voltam vele. De engem meggyőzött a korkülönbség és azóta rájöttem, hogy fontosabb dolgom is van. Nem mondom, hogy Cic nem tartozik a kedvenceim közé, de ő akkor is egy felelőtlen kölyökmacska- csóválta fejét derűsen. Közben Rumpel egyszerre örült és füstölgött magában. Szóval tetszett Munkusnak. Azért viselkedett néha olyan furcsán. És ha Munkusnak örült, még mennyire örült Mungonak! Mindketten nagyon kedvesek (legalábbis Mungo eddig az volt), de valahogy Mungo jobban elnyerte tetszését, mert úgy vélte, hogy az új kandúr kapható egy kis csínytevésre esetleg... Mondjuk innnen-onnan eltüntetni a vasárnapi ebédet... De hogy Ő egy felelőtlen kölyök lenne? Kikéri magának!!!

-Szóval ez a helyzet itt... érted?- Mungo okosan bólogatott és szemében felcsillant az értelem.

-Értem. És... Kérdezhetnék még valamit?

-Persze!

-Rumpelteazer... izé... öh...- egyszerűen nem tudta a megfelelő kérdést. Mindent tudni akart a cinyóról,de egy épkézláb ötlet sem jutott eszébe.

-Igen?

-Áh, semmi- pirult el. Munkus látta, mi baja ennek a szerencsétlennek. Nagyon megkedvelte Rumpelt.

-Rendben van. Akkor mehetünk is- vigyorgott rá Munkus, és titkon örült magában, hogy ha ezek megkedvelik ketten egymást, akkor talán a leány kissé megkomolyodik. Amilyen makacs és önfejű, másokra úgysem hallgat, talán csak egy olyan idősebb játszótársra, mint Mungo.

-Télleg, mennyi idős is vagy?- kapta vissza a fejét Munkus.

-Kicsivel idősebb, mint Rumpel.

-Rendben van- felelte és daliásan (ahogy szokott) ellépdelt. Most is somolygott.

"Rendben van Mungo, menni fog!", gondolta újból, sokadszorra is Mungo és odament az egyedül üldögélő Rumpelhez. Cic, szokásához híven, felragyogtatta smaragdszínű szemeit.

Folyt. köv.                                                                                                             Szerkesztő: Rebecca

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés